/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Verhetetlen a Tüskevár

értékelés
Értékeljen

Egyelőre az idei szezonban sem talált legyőzőre a Tüskevár SE a Somogy Megyei kosárlabda-bajnokságban. A címvédő tavaly veretlenül lett bajnok, így győzelmi szériájuk immár 31 meccsre nyúlik. A legutóbbi vereségig még a 2012/2013-as idény végéig kell visszanyúlni, akkor a Kaposplast Mágusok tudta felülmúlni őket – ha májusig kitartanak, akkor kereken két esztendőre nyúlhat sorozatuk…

A kaposvári Tüskevár SE 2003-as alapítása után az elmúlt évtized második felétől a megyei bajnokság élcsapatnak számít, 2008, 2009, 2011 és 2012 után tavaly ötödször ünnepelhettek bajnoki címet. A csapat egyik meghatározó játékosa Szalai Zsolt, aki tavaly a pontvadászat legeredményesebb játékosa is lett 353 ponttal, a bedobót kérdeztük az idei szezonról.

- Továbbra is veretlenek vagytok a bajnokságban, mit gondolsz meg tudjátok ezt őrizni a szezon végéig?

- Több játékosunk bajlódik sérüléssel és betegséggel valamint egyéb elfoglaltságok miatt is többen hiányoznak, így ritkán tudunk teljes csapattal kiállni a meccseinkre, de nagyon bízom benne hogy a rájátszás közeledtével mindenki bevethető állapotba kerül. Ebben az esetben feltétlenül bízom a csapattársaimban hogy ismét sikerül veretlen szezont produkálnunk!

- Legközelebb a második helyezett Zrínyi ellen játszotok rangadót, mit vársz majd a meccstől?

- Ellenük évek óta nehéz dolgunk van mivel egy szintén összeszokott és nálunk fiatalabb, mégis rutinos csapatról beszélünk. Mindenképp győzelmet várok a csapattól arra alapozva, hogy a nehezebb meccseknek általában mi is koncentráltabban és nagyobb "tenniakarással" vágunk neki.

- Csaknem két éve, 2013. május 3-án kaptatok ki legutóbb a megyebajnokságban. Mit gondolsz minek tudható be ez leginkább, hogy nem találtok legyőzőre?

- Ezt nem tudtam de szomorú hogy pont a születésnapomon történt ez a baki, viszont arra tisztán emlékszem hogy pár éve pont ezen a májusi napon szereztük meg a bajnoki címet, dupla öröm volt az ünneplés! Viccet félretéve biztos vagyok benne, hogy a csapategységünknek köszönhetjük a sikerességünket. A csapat magja a kezdetektől mintegy 10 éve együtt van és minden évben 1-1 játékossal sikerült pótolni az esetleges távozókat így mondhatom a vezetés nagyon jó munkát végez az igazolások terén:) Idén is sikerült egy tehetséges, sikeréhes fiatal magasemberrel erősödnünk amire nagy szükségünk van, mivel mi is érezhetően idősödünk, így szükség van a fiatalos lendületre. Elengedhetetlen még az is, hogy nagyon tudunk küzdeni egymásért és a közös sikerért a pályán, ami szerintem a legszebb része ennek a csapatsportnak.

- Külső szemlélőként régóta jó közösséget alkottok, hogyan készültük általában a szezonra, a meccsekre?

- Igen ez egy különlegesen összetartó társaság ami a mai világban szerintem egyre inkább ritkaságszámba megy, reméljük ez sokáig így maradhat még. Baráti társaságként a csapat idősebb tagjai már több mint 30 éve barátok és a fiatalabbak is több mint 10 éve csatlakoztak a társasághoz. Mondhatom, hogy szinte állandó program sokak számára pénteki edzés és utána az összejövetel a "klubszékházban" a Badacsony utcai garázssoron. Ezen kívül és több programon veszünk részt csapatostul mint például meccsnézések, ünneplések, nyári pihenések. A meccsekre mindenki egyénileg készül ami azt jelenti hogy van aki hét közben akár több edzésen is részt vesz a városban más társaságokkal, de van olyan is akinek mindössze a pénteki közös edzés teszi ki a heti mozgását. És – bár kevesen hiszik el, de – ezeken a pénteki edzéseken mintegy másfél éve 90%-ban teremfocival készülünk a másnapi meccsekre... Szombaton pedig a rutinra és a hosszú együtt lejátszott évek tapasztalatára bízzuk hogy kihozza belőlünk a lehető legjobb teljesítményt

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu