/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Megtörte a jeget a Siófok

értékelés
Értékeljen
A Tüskevár nyerte a tavalyi döntő „visszavágóját”, remekelt a KASI, 100 felett a Meló-Diák, Tamásiban nyert a Zrínyi – eredmények a megyei bajnokság 7. fordulójából

Megszerezte idei első győzelmét a Siófoki Kosársuli, amely ráadásul nagyon magabiztosan múlta felül a sorozatban másodszor veszítő Marcalit. A Balaton-partiak már harminc pont felett is vezetve törték meg negatív szériájukat.

Tovább menetel a Tüskevári SE, amely ezúttal a tavalyi döntő „visszavágóján” verte a címvédő Monok SE-t. A 25 pontig jutó Kun Kenéz húzta Tüskevár a záró negyedben biztosította be sorozatban ötödik sikerét.

Újabb skalpot gyűjtöttek be a kaposvári sportiskolások, akik ezúttal szinte végig vezetve Hajduk Attila és Paár Márk vezetésével 14 ponttal győzték le a Táncsics-Gyakorlót.

Száz pont fölé jutott és élre állt a Meló-Diák KK: Tóth Kristóf 22. születésnapján csapata meg sem állt 22 tripláig. A Tóth-testvérek végül meg sem álltak 75 pontig a Henger ellen.

Madarász András és Fodor Dénes pontcsatáját hozta a Tamási és a Zrínyi mérkőzése, végül egyénileg és csapatszinten is utóbbi örülhetett.

Siófoki Kosársuli – Marcali VSZSE 96-72 (18-22, 21-12, 33-18, 24-20)
Vezette: Szőcs, Koller
Siófoki Kosársuli: Fogarassy (26/6), Polgár (24), Németh Bé. (18/3), Takács K. (4), Magyar Z. (2). Csere: Mogyoródi (8/6), Veres (6), Kelemen (4), Takács B. (4), Csuti (-), Czvik (-), Zeiski (-). Edző: Pákozdi Zsolt
Marcali VSZSE: Koma (14), Magyar V. (14/6), Kiss V. (7/3), Ress (5/3), Sziva (3/3). Csere: Németh Ba. (13/9), Tóth B. (9), Niklai (5/3), Trombitás (2), Horváth P. (-), Légrádi (-). Edző: Kiss Viktor

Monok SE – Tüskevári SE 40-55 (13-14, 9-12, 12-12, 6-17)
Vezette: Koncsek, Bartics
Monok SE: Pöttendi (14), Tolnai (8), Duduka (6), Ekpenyong (4), Póré (-). Csere: Bán (6), Bedő (2), Antal (-), Tóth D. (-). Edző: Pöttendi Gábor
Tüskevári SE: Kun (25/9), Bodródi D. (10/3), Király (6), Bene (4), Kiss B. (2). Csere: Lázár (5/3), Pintér (3/3), Földvári (-). Edző: Bodródi Lajos

Táncsics-Gyakorló – Kaposvári Sportiskola 67-81 (15-22, 14-13, 19-21, 19-25)
Vezette: Bartics, Mester
Táncsics-Gyakorló: Herbel (23/9), Kovács D. (22/3), Dross B. (4), Boros (2), Pavlényi (2). Csere: Béres (8/6), Jónás (6). Edző: Hajduk Attila
KASI: Hajduk (20/12), Paár (20/3), Polotár (11/3), Vajda (10), Dániel (3/3). Csere: Kovács B. (10/6), Győr (5), Sótonyi (2). Edző: Szabó Dávid

Henger KK – Meló-Diák KK 68-113 (19-27, 2-32, 15-20, 32-34)
Vezette: Koncsek, Mester
Henger KK: Babócsai (20/9), Nagy G. (16/9), Csizmadia G. (14/6), Guzmics (5/3), Borovszky (-). Csere: Fokvári (7), Fonai T. (4), Fecán (2), Rózsa (-), Szabó D. (-). Edző: Marosi Péter
Meló-Diák KK: Tóth K. (38/21), Tóth M. (37/24), Fábián (13/9), Dömötörfi (9/9), Nagy N. (7). Csere: Kosaras (9/3). Edző: Vida Péter

Tamási Dámok – Zrínyi KK 61-81 (11-27, 16-22, 20-16, 14-16)
Vezette: Bálind, Domokos
Tamási Dámok: Madarász (28/15), Csizmadia R. (7/3), Pájtli (6/6), Kukucska (2), Gácsi (-). Csere: Molnár M. (6), Ribányi L. (5/3), Ribányi S. (5/3), Csordás (2), Gyulyás (-), Zsubori (-). Edző: Madarász András
Zrínyi KK: Fodor (31), Szőnyi (14), Kubatov P. (9), Csabai (6), Lakos (5/3). Csere: Romanek (12/12), Begovácz (2), Kovács M. (2). Edző: Romanek Péter

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu