/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Visszavágott a Zrínyi a Tüskevárnak

értékelés
Értékeljen
A Zrínyi nyerte a tavalyi döntő visszavágóját - győzött a CIFA és a Meló-Diák is - eredmények a megyei bajnokság 9. fordulójából.

A tavalyi, tüskevári győzelemmel zárult bajnoki döntő óta először találkozott egymással a Tüskevár és a Zrínyi. A rangadón a korábbi ezüstérmes kezdett sokkal jobban, a 7. percben már 19-6-ra vezetett. A címvédő nem sokkal a félidő előtt Kun Kenéz vezetésével négy pontig zárkózott, de a térfélcserét követően megléptek Kubatovék és végül a vártnál jóval simábban, 22 ponttal diadalmaskodtak.

A Tamási ellen szerezte meg harmadik győzelmét a CIFA, amely remek kezdést követően Fonai Tamás pontjaival úgy tűnt biztosan nyer. A tolnaiak a 34. percben azonban 58-56-ra zártkóztak, de ennél közelebb már nem tudtak.

A forduló legsimább összecsapásán a két jó középső negyedének köszönhetően magabiztosan, 41 ponttal győzött a Meló-Diák a sereghajtó és továbbra is nyeretlen Monok SE II. csapata ellen.

Monok SE II. – Meló-Diák KK 41-82 (14-17, 8-28, 3-20, 16-17)
Vezette: Szecsődi, Szántó
Monok SE II.: Dömötörfi (12/6), Virág (12), Bán (7), Farkas (5/3), Komor (-). Csere: Both (2), Szkulszki (2), Orbán (1), Krupp (-), Láris (-), Visontai (-). Edző: Ilia Attila
Meló-Diák KK: Tóth K. (17/6), Bogárdi (10/3), Fábián (6), Kosaras (4), Nagy A. (4/3). Csere: Tóth M. (25/3), Tóth Cs. (14/6), Meggyes (2). Edző: Vida Péter

CIFA KSE – Tamási Dámok 71-65 (20-14, 20-12, 13-17, 18-22)
Vezette: Söjtöry, Szántó
CIFA KSE: Fonai T. (31/18), Fonai M. (19/9), Csima (10), Kovács Cs. (-), Rózsa (-). Csere: Kadaravek (8), Visnyei (3/3), Marschal (-), Szalai P. (-). Edző: Fonai László
Tamási Dámok: Csizmadia R. (9), Madarász (9), Breuer-Orbán (4), Pruck (-), Ribányi (-). Csere: Kukucska (19/12), Tóth G. (15/3), Csordás (8/6), Zámbó (1). Edző: Cseresznyés Balázs

Tüskevári SE – Zrínyi KE 66-88 (14-25, 23-21, 12-14, 17-28)
Vezette: Söjtöry, Szecsődi
Tüskevári SE: Kun (20/9), Szalai Zs. (20), Király (11), Bodródi D. (8/3), Domonkos (-). Csere: Kiss (6), Lázár (1), Jakó (-). Edző: Bodródi Lajos
Zrínyi KE: Fodor (17/9), Kubatov G. (12), Csabai (8), Kubatov P. (6), Ötvös (5/3). Csere: Bakondi (13/6), Kovács M. (11/9), Mezriczky (7/3), Begovácz (6), Romanek (3/3). Edző: Csabai Máté
Kiállítva: Ötvös (34. perc)

Henger KK – Táncsics TKK elhalasztva

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu